Aki Magyarországra látogat nem is sejti, hol helyezkedik el ez az 1640 fős település. Pitvaros Csongrád megyében, a Román határ mentén helyezkedik el. Már az avar korban is látogatott volt, hiszen Móra Ferenc ásatásai és a víztározó építésekor fellelt temetkezési és települési emlékek is erről tanúskodnak. A török időkben elnéptelenedett. Pitvaros újkori történelme az 1800-as évek elején, a nagylaki és a főként dohánytermeléssel foglalkozó felvidéki szlovák telepesek letelepedésével kezdődött. Ekkor alakult ki a - mérnöki munka nyomát hordozó - sakktábla alakú településszerkezet is. Nevét valószínűsíthetően a hajdani lakóépület szerkezetétől, nevezetesen a pitvarról nyerte. Nevével (Pythwar néven) az 1400-as évektől lehet találkozni. Az itt élő elődök többnyire zsellérek voltak, és mivel a királyi kincstárnak nem tudták fizetni az adót, Pitvaros jelentős területeit elvesztette. E helyeken ma Csanádalberti és Ambrózfalva települések épültek ki.

A Maros hordalékkúpján elterülő település madár- és növénytani szempontból is sok érdekességgel bír. A közeli Csanádi-puszták részét képező védett terület sok értéket és ritkaságot őriz. A legtöbb értékes növényfajnak löszpusztagyepek adnak otthont. Kiemelkedő értéket képez a puszta védett madara, a túzok. Növénytermesztés szempontjából fontos körülmény, hogy a térségben magas a napsütéses órák száma, de a terület gyógynövényekben is igen gazdag. A településen kisvállalkozás keretében gyümölcsaszaló is működik. Szuda Mihály felújított faluházában, valamint Tószegi Gyuláné lakásában magángyűjtemény mutatja be Pitvaros kézműves múltját. Szórakozásra, tanulásra az Ifjúsági Ház és a mozi ad lehetőséget. A sportot kedvelők számára kivilágítható bitumenes sportpálya, valamint füves pálya áll rendelkezésre. Lovaglási lehetőséget Szász Attila - Magyarország egyik legeredményesebb lovasa tud biztosítani

A 70 hektáros mesterséges tó, mely elsődlegesen víztárolási feladatot lát el, horgászatra is kiválóan alkalmas. A településre a nyugalom és a tisztaság a jellemző. Reggelente a megszólaló madarak éneke és kakasszó köszönti az itt ébredőket. A falusi környezet, valamint az itt élők vendégszeretete, a gasztronómiai érdekességek különleges vonzerőt jelentenek. Aki a nyugalmat, a kikapcsolódást, a kellemes környezetet és a már említett lehetőségeket kedvelő nyugodtan látogasson el Pitvarosra.

 

 

Információ: Polgármesteri Hivatal
6914 Pitvaros, Kossuth L. u. 30.
Tel: 62/522-411
Fax: 62/522-412
e-mail: phpit@deltav.hu
http://www.pitvaros.hu