Ajánlás
a
Maroshátsági Kistérség
turisztikai kínálatához

A Maroshátsági Kistérség Békés és Csongrád megye találkozásánál, a román határ mentén, a Maros hordalékkúpján terül el. Földfelületét - erdősávok, épített és természetes vízfolyások által keresztezve - az év szinte valamennyi szakában színpompás növénytakaró borítja. A térség ősidők óta lakott volt, ám a történelem viharai gyakran söpörtek végig rajta. Ennek következtében Magyarország ezen szegletét "Viharsarok"-ként is emlegetik. Annak ellenére, hogy a területet többször érte súlyos pusztítás, az emberek töretlen hite és élni akarása, a települések jelentős részének újraéledését eredményezte. A térség korábbi vonzereje főként a jó termőhelyi lehetőségekben, a század eleji iparosodásban, a vasúthálózat korai megépítésében, illetve a kereskedelem fejlődésében rejlett. A további fejlődésére sajnos negatívan hatott a trianoni határrendezés, mert ennek következtében az ország peremére szorulva megszűntek, illetve jelentősen módosultak a korábbi prioritások.

A megváltozott körülmények ellenére, a terület gazdasági erejét továbbra is a kiváló termőképességű talajokon folyó mezőgazdasági termelés, illetve mérsékelt ütemű feldolgozó ipari fejlesztés adja. Az utóbbi időben azonban már egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a térség természeti (különleges növény és állatvilág) és geológiai (termál- és gyógyvizek) értékei, a szép számban előforduló műemlékek iránt, és nem utolsó sorban a térségre jellemző rekreációs szolgáltatások (lovaglás, vadászás, horgászás, túrázás, strandolás) igénybevételére.

Az idelátogató vendégek kellemes élményekkel távozhatnak a kistérség településein megrendezésre kerülő különböző kulturális és sport rendezvényekről. A programok közt külön figyelmet érdemelnek a területen élő nemzetiségek (szlovákok, románok, szerbek) kulturális népszokásai és nagysikerű rendezvényei, népzenei és folklór bemutatói, báljai.
A kistérség számos településén csodálhatjuk az ott élők néprajzi, és helytörténeti gyűjteményeit, az innen elszármazott és szép sikereket - több esetben világhírnevet - elért művészek állandó és időszaki kiállításait.

A térségben élő nemzetiségek kulturális sokszínűségén túl, figyelemre méltó a vallási sokszínűség is. A még ma is látogatott, különböző korú, különleges építészeti és egyházi értékeket magukba foglaló templomok számos látnivalót kínálnak az érdeklődőknek.

Valamennyi vendéglátó azzal a szándékkal várja vendégeit, hogy látogatásuk során jól fogják érezni magukat kistérségünkben, itt tartózkodásuk idejét pihenéssel, szórakozással, a környezetünk értékeinek, érdekességeinknek megismerésével fogják eltölteni.
Kínálatunkat a térségünkkel közvetlenül határos nagyobb hazai városok (Makó, Orosháza, Gyula) látnivalóinak, programjainak felkínálásával is igyekeztünk bővíteni. Ha kedvük támadna egy kirándulást tenni a szomszédos Románia valamelyik határmenti nagyvárosába (Arad, Temesvár), úgy ehhez is segítségükre kívánunk lenni.

Bízunk abban, hogy itt tartózkodásuk idején, a látnivalók és különböző programok megismerése mellett, lesz majd alkalmuk, kedvük szerint válogatni a vendéglátók gasztronómiai ajánlataiból, s ha tetszésüket megnyertük, reméljük, hogy vendéglátóink jó hírnevét tovább viszik majd. A továbbiakban jó pár helyen szívesen vállalkozunk családi események (esküvők, lakodalmak) baráti és szakmai találkozások, egynapos konferenciák szervezésére is.

Reméljük, hogy ajánlatainkat megismerve felkeltettük érdeklődésüket és hamarosan személyes megkeresésükre is számíthatunk. A tervezett látogatást megelőzően, információkkal továbbra is állunk szíves rendelkezésükre.

Tourinform-Mezőhegyes Iroda munkatársai
5820 Mezőhegyes, Kozma F. u. 20.
Tel./Fax : 06/68/468-910
E-mail: maroshatsag@bekesnet.hu, vagy mezohegyes@tourinform.hu
INTERNET :
www.maroshatsag.hu