A község Békés és Csongrád megye határán helyezkedik el. Csak közúton közelíthető meg. Nevét első lakójáról vagy alapítójáról kaphatta. Békés megyéhez történő csatolásáig, 1877-ig, csak Sámson néven jegyezték Előzőleg Csanád, majd Csongrád megyéhez tartozott. A XI. századból Árpád-kori templomáról feljegyzések vannak, de a tatárjárás után elnéptelenedett. 1765. után gróf Károlyi Antal dohánytermelőkkel telepítette be. Elhelyezkedéséből adódóan a helyiekben már többször felmerült a Békés megyétől való elszakadás gondolata. A falu 1945. után írta be nevét a történelembe, mikor négy sámsoni fiatalemberrel itt szerveződött meg a Magyar Ellenállási mozgalom. A település fontosabb látnivalói a felújított Református templom, a Katolikus templom és a millecentenárium évében emelt Székely kapu. Gasztronómiai érdekessége és a térség jellegzetessége a tarhonyás csirkepaprikás.

A Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták területi egysége Békés és Csongrád megye határán fekszik, Békéssámson, Tótkomlós, Csanádalberti, Csanádpalota, Királyhegyes, Makó-Rákos térségében. Számos jellegzetes, védendő alföldi fajnak őrzi jelentős állományát. A legtöbb értékes növényfajnak a löszpusztagyepek adnak otthont. A terület szikes pusztáinak kiemelkedő értéket ad az őszi csillagvirág állomány. A nedves kaszálórétek szélein tenyészik védett, bennszülött növényünk, az erdélyi útifű és a réti őszirózsa. Európai vonatkozásban is kiemelkedő jelentőségű madárvonulási folyosó részét képezi ez a terület, elsősorban a daru, a récefélék és a parti madarak tekintetében.

Info: Polgármesteri Hivatal
5946 Békéssámson, Hősök tere 10-12.
Tel: 68/470-000 , 001 Tel/Fax: 68/470-023
e-mail: bspolghiv@mail.globonet.hu